Grübl - Rössel

A korábbi csúcstámadási kísérlet/Spartan kalandtúra után valami futósabb útvonalra vágytam a nyaralás maradék részére. Úgyhogy terveztem egy útvonalat, ami maradt murvás utakon végig, de mégis bejárja a környéket. Fel az egyik sípálya (Grübl) Rösselhals alattí kezdetéig, illetve a Rösselen is volt néhány lehetőség beletekerni pár kmt a lábakba. Természetesen a 25+%-os emelkedők és a 15 perces km-ek itt is garantáltak voltak. Meg a csodás látvány is.

Kétszer is sikerült lenyomnom ezt a kört. Az első alkalommal túrafutós, fotózós stílusban. A második alkalommal inkább edzős módra. Persze nem maradtam csúcsszelfi és kalandok nélkül akkor sem.

Sok újdonságot nem tudok elmondani az útvonalról a Rösselhalshoz képest. Annyi az elejében a különbség, hogy a turistaút helyett a szervízúton mentem fel, és nem a nyeregig, csak ameddig a szervízút tart. Körülbelül a mormotás rész aljáig.

Innen vissza le és át a Präbichlerhof felé, arra amerre a csalánban kerülős túrán indultam. Ott viszont nem tértem le a turistaútra, hanem visszafordultam, és a Rössel alatt egy másik erdészeti (zsák)úton futottam tovább, amin már korábbi években is barangoltam.

Ezen az úton először egy madártollat találtam.

Majd nem sokkal később sikerült - majdnem szószerint - összefutnom egy zergével.

Lent az úton reggelizett, majd nemtetszésének hangot adva komótosan felkaptatott a hegyoldalba. innen már csak egy visszafordulás és egy sorompókerülés volt hátra az útból.

Másnap - az előző esti eső utáni ködben - kevesebb megállást és fotózást terveztem. Így inkább edzősre sikerült a menet. Azért a látvány a csúcsponton kárpótolt a lenti ködért.

Jól is ment a futás. Ettől felbátorodtam. a Präbichlerhof előtti sorompóról kitaláltam, hogy ha jövök lefelé 4 percen belüli tempóban, akkor lendületből átugrom, mint egy akadályfutó. Aztán a maradék fél órában sikerült meggyőzni magam. Jobb lesz az úgy, ha megkapaszkodom benne és csak oldalra átlendülök. Nem vagánykodok olyasmivel, amit életemben nem csináltam. Csak a fűszálak meg a murva tudott volna kiröhögni, meg persze a sorompó.

Végül ki is röhögött a piros fehér gengszter. Mert hát az történt, hogy 3:40-ben csapatás lefelé. Jön a sorompó. Rákészülés. Kapaszkodás. Oké. lábak lendítenek oldalra. Oké. Átfordulás. Oké. Lábak a sorompó felett. Nem oké. Cipő valamely része (talán a sarkán a talp, ahogy túllóg a középtalpon) beakad a sorompóba. Átlendülésből (át)bukás lesz. Pofára a murván/füvön. Csak azért nincs porfelhő, mert nincs por. Adrenalin mindenhová. Bizsergés. Hol vagyok és milyen orientációban? A földön hason. A vállam fáj (genetikailag és konditeremkerülésileg satnya). Akkor maradjunk picit így. Eltelik kis idő. Nem kéne hogy rámesteledjen (délelőtt kb. fél tíz van). Feltápászkodom. System check.

Némi bőrhiány a bal tenyeremen. Vérfltok a felsőm ujján, meg kosz kb mindenemen. Ez egy olcsó lecke volt: ne ugorj át semmilyen akadályt, amit értelmesen ki lehet kerülni. A többit meg mászd át...

Ledöcögtem a szállásra. Reggeli, érzékeny búcsú és hangyaszorgalmú pakolás a kocsiba, majd irány Veszprém. Auf Wiedersehen Alpen!

Fotózós, túrázós kör Strava, Képek

Edzős, futós kör Strava, Képek

ui.: Jövőre a szemben lévő, 1910 méter magas Polsterre is felmerészkedem. A Reichensteinhez gizda vagyok, meg az a Rösselhals után inkább alpinizmus vagy skyrunning, mint terepfutás. 

uii.: Akkor még nem sejtettem, hogy korábban viszontlátjuk egymást, mint jövő nyár. Stay tuned... 😉