Almádi kézfogások 15 TT
A 800m után igen gyászosak voltak a lábaim. Másnap regeneráló jelleggel futottam egyet, de a tervezett egy óra helyett csak 45 perc sikerült. A rövid, intenzív résztávok már a versenyre előfeszítették a lábaim. A versenytempó pedig rátett még néhány lapáttal. A lábikráim ordítottak minden egyes lépésnél. Ráadásul nyomták hátulról a sípcsontomat.
Én pedig még áprilisban beteveztem egy triplázó hétvégi bulit péntek-szombat-vasárnapra 🫢. Úgyhogy mindjárt letekertem a hangerőt. Péntekre a 24-es helyett a 15-ös túrát vállaltam be, azt is csak nagyon kényelmes tempóban, az emelkedőkön inkább sétálva.
Egy rövid városi szakasz után a Remete-forrás felé kanyarodtunk, a kerékpárút mentén.
Az árnyas fák között egészen elviselheő volt a péntek délutáni hőség.
Egy darabig még a kerékpár út mellett kaptattunk enyhén felfelé, majd a Vödörvölgyhöz érve meredekbbé vált az útvonal.
Ez egyértelműen sétálós rész volt. Igencsak ki voltak a lábikráim. A hétvégi házak között felbukkanó látvány persze feledtetett minden fáradtságot.
A hétvégi telkeket elhagyva, a dűlőútról jobbra kanyarodtunk egy ösvényre, a Kő-hegy felé. Innen az Ember-szikla mellett elhaladva zúztunk le a Vörösberényi-sédhez.
Gyors pillantás Szentkirályszabadja felé, majd újabb zúzás lefelé a zöldön a patak mellett a Malomvölgyi rétre.
Ez a rész egy saját körömnek is része, csak felfelé 😇. Kis tanakodás a réten mási ktúrázókkal hogy a kéken melyik irányba is kell indulni. Szerencsére Almádi felé a réten át a kék-zöldön, nem pedig a csak kéken. az egy meredek és szűk mászás lett volna (na azt szoktam lefelé futni a litéri körömön 😎).
Kényelmesen beértünk Vörösberénybe.
Innen át a városon az Óvári messzelátó volt a második és egyben utolsó mászás. Jórészt aszfalton, egy eldugott kis lépcsőn keresztül bandukoltunk felfelé.
Kis szusszanás a messzelátóban.
Majd az utlosó csapatás lefelé a sétányra.
Itt az Európa Szoborparkot még megkerültük.
Majd a gyorsan elrepülő 15 km végén még aluljáróztunk egyet a vasút alatt.
Szuper kis munkanap utáni levezetés volt. Ami pedig a legfontosabb, hogy a lábaim a végére jobban érezték magukat, mint ahogy nekiindultam.
Táv: | 15,47 km |
Szint: | 311 m |
Bruttó idő: | 2 ó 26 p 49 mp |
Nettó idő: | 2 ó 09 p 52 mp |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése