Vadlán Ultra Terep 53
Tavasszal igen ramaty állapotban voltam lelkileg. Február-március-áprilisban összesen futottam 210 km-t. Azt normál esetben két hét alatt begyűjtöm. Aztán az UB-ra elhívtak buli futni váltóban. Ez megadta a kezdő szikrát. Utána lendületből neveztem erre a versenyre. Nem mertem a hosszú távra, bizonytalan voltam abban, mennyire tudok majd felkészülni. Aztán nekiláttam rendesen edzeni, felderíteni. Májustól szeptemberig több, mint 1500km jött össze. Eközben a magánéletem nem csitult, sőt! De sok-sok segítséggel kimásztam a gödörből.
Köszönöm mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult ehhez!
A verseny előtti egy hónapban tovább fokozódott a helyzet, de ami nem öl meg az erősít, úgyhogy bevetési felszerelés összekészít...
...rajtszám felvesz és némi VeszpRun pacsizás, dumcsizás...
...irány Vállus...
... és rákkenroll.
Ez a pálya nem lacafacázik. 500 méter és 900m között felmegyünk 238 méterről 371 méterre. 400 méteren 133m+. Az testvérek között is 30% 😎
Alpesi Kalenjin lelkemnek való mutatvány. Rámarkoltam a botomra és jó Czigány módjára 7p54mp alatt elhúztam a nótáját! Egy másik botos gyerök csapatta előttem. Végig előztük a sort. Pulzus a Láz-tetőn? 170+ és? Ezért a versenyért dolgoztam egész nyáron. Itt mindent kifacsarok magamból.
A meredeken sokakat megelőztem, akik egyébként jobbak nálam. Így szépen vették vissza a helyeket a népek. Egy társaság annyira beszélgetett ahogy megelőztek, hogy majdnem le is mentek a trackről. Úgy szóltam utánuk, hogy helló-belló erre van a pálya.
A kezdő meredeknél csak egy dolgot vártam jobban. A kilencedik kilométernél lévő köves, de széles lefelét Balatonederics felé. 850m 134m- 3:58. Lefelé kecses vaddisznómozgással csapattam, és előztem. Szegény női dobogós szinte félreugrott előlem. Aztán persze ahogyan újra síkra/felfelé vettük az irányt újra visszaelőzött. Ment ez a jojózás sokakkal sokáig. De nem érdekelt. Magammal futok, nem mással. Az időm sem érdekelt, a helyezésem még annyira se. Magamért, meg a crewmért futottam. Első nem hatórás, ahol segítőm volt. Remélem nem az utolsó, mert szuper élmény volt, és sokat segített mindenben.
Az első megbeszélt találkozási pontra szuper állapotban és hangulatban érkeztem. Csak egy kis vizuál kontakt volt ide tervezve, és már nyomtam is tovább.
Aztán pár kanyarral később volt egy meglepetés találkozási pont is. Utólag tudtam meg, hogy Miss Crew biza az általam megtervezett pontokat előre megfontoltan és aljas szándékból kissé megtekerte. No, de itt még nem tudtam, úgyhogy tettleges jóhiszemű pusziosztás történt. Azért majd elszámolok vele és a cselekményével!
Némi edericsi dombozás után jött a Vad szív felmenő ága. Ide terveztem egy találkát, ami helyett a meglepit kaptam. Valójában igaza volt. A szűk poros úton a tömegbe felhajtani kocsival nem lett volna értelme. Így is ordibáltak egy mögöttem jövő autósnak hogy legyne észnél és ne veszélyeztesse a futókat. Úgyhogy én szépen besoroltam az aszfaltút közepére és kényelmesen felkaptattam az ösvény kezdetéhez a frissítő/ellenörző ponthoz. Itt bemondta az időmérő fiúcska hogy 17. vagyok. Mondom köszi, de nem érdekel 🙃 Eddigre már túl voltam 500 méteren 42m szintemelkedéssel.
Aztán belecsaptam az újabb lecsóba: 930m 156m+ 11p56mp.
Vállus: meredek fel, Ederics: meredek le, Csodabogyós barlang: meredek fel: a hajam még mindig tart.
Ha pedig fel kell menni, akkor le is. Innen lecsapattam a Szépkilátóhoz. Újabb találkozási pont: tempó rendben, lábak rendben, crew rendben, mosoly rendben, minden rendben.
Volt ugyn némi autó és idős házaspár szalomozás, de jó kedéllyel és szuper energiákkal vágtam bele a következő.. na mibe? Hát emelkedőbe! Na jó, ne nagyzoljunk kérem, alig karcolták a 10%-ot, úgyhogy hívjuk hullámvasútnak Vonyarcvashegyig. Ezen úgy átsuhantam, hogy sok emlékem nincs is róla. Jojóztunk pár 108-on indulóval meg talán előztek is néhányan, no persze én is előztem néhányat.
Kezdett lefelé menni a nap, az egy órás rajtban felvett hűtős fejfedő és karpántok kezdtek túl jó munkát végezni. Éreztem, hogy hülök. A szenzor is egyetértett. Kezdett a lendület is alábbhagyni, úgyhogy rányúltam a turbó kólára is.
Szerencsére féltávnál, Vonyarcon volt megbeszélve a boxkiállás. Crew under pressure. Minden mást kihagyhat de ezt a bulit tilos. Sehol nem álltam meg frissíteni, csak itt terveztem. S lőn... Miss Crew a lezárt Kitaibel Pál kilátónál.
Jött a veretés újfent le a Fénykereszt érintésével a településre. Meg a felfelé aszfalton majd erdőben ismét Büdöskútra. Ez volt a leghosszabb emelkedő a pályán. Nagyon vártam és tudtam ez a királyszakasz. Ha ez megvan, sima liba a történet. Ja persze... láttál már sima libát? Én sem...
5,1km 286m+ 47p31mp. Nem egetverően meredek, de cserébe legalább hosszú. Imádtam. Faltam a kiliket és a szintet. Többen elmentek mellettem az elején. Kb a felét vissza előztem Büdöskútig. Van akit csak azzal, hogy nem álltam meg frissíteni.
Nekem a hátamon volt a büfé, meg a hasamban a vonyarci adag. Köszi Miss Crew! Ezek a svájciak tudnak valamit: a La Gruyére tényleg nagyon adja ultra terepen. A piacon szervált savmentes paradicsom meg egy kis savanyú uborka is szinergizált a sajttal. Az egészet pedig bőségesen utánuk locsolt kóla ötvözte üzemanyaggá.
Büdöskúttól jöhetett egy újabb előzgetős lefelé-hullámvasút kombó Nagymezőig. Itt összeverődtem a női harmadikkal, körülbelül a nagymezei ellenőrzőpontig együtt futottunk/gyalogoltunk. Egyszer hallom mögöttem felfelé, hogy futásba lendül. Mondom menj nyugodtan. Ááá nem-nem, csak megbotlottam. A terepfutás szépségei 😁
Aztán Nagymezőn kértem a maradék kólát. Elszlopáltam eddigre az összeset Vonyarc óta. Ha egy üzlet beindul ugyebár... Hát itt még ment a biznisz rendesen. Megkerültük a Vadlán-likat majd jött a terepverseny jórészt aszfaltos befejezése. Itt már sötétedett és Miss Crewnak is jobban kellett rám figyelni és nem a fotózásra. Nekem meg a csípőmre. Kezdett fáradni és a kóla is kevés volt már ezt ellensúlyozni. Úgyhogy bizony fikálás volt errefelé már többször is. Nem az, te kis huncut, hanem séta-fikálás. Kellett a lámpa is, úgyhogy a kicsit, ami nálam volt bekapcsoltam a sűrűbb, technikás részeken.
Abban reménykedtem, hogy itt jórészt már aszfalt van, és lakott területek, így ennyivel kihízom a végéig. Már jóval a tervezett 6 órán kívül voltam, de ez nem szegte kedvem. A pálya brutál kemény a sok hullámvasút és a rövid meredekek miatt. Nem gondolom, hogy elfutottam volna az elejét, de talán egy paraszthajszállal lazábbra vehettem volna az emelkedőket az elején.
Ekkor már késő bánat volt a történet. Mentem előre és élveztem a futást. Meg persze a naplementét is. Hol előttünk, hol mellettünk volt a lávalámpa horizont. Volt hogy a mellettem elfutó srác jegyezte meg: nézd milyen szép, és tényleg: amikor már kezd lankadni a szufla, fejben is a pain cave-ben cizellálsz, akkor érdemes kikukkantani a barlangból és élvezni a tájat. Miss Crewnak is hasonló elképzelései lehettek, amikor ezt a képet lőtte.
Ennél gazillionszor szebbeket is lehetett ám látni, csak én nem kezdtem fotózgatni. Futóversenyen vagyok vagy mifene...
Ezután már csak rámsötétedett, egy murvás úton a lámpám is azt mondta hogy neki ennyi volt, köszi. Gyors telefon Miss Crewnak hogy kéne a nagy, amit kétszer is ajánlgatott. Ő nem tudott visszábbjönni már kocsival csak egy kmel a cél elé. Én még háromra voltam. Úgyhogy mobiltelefonos zseblámpázós futás volt a szőlőhegyen a holdvilágban. Biztos jó volt. Én már csak arra vártam hogy beérjek és végre megszűnjön az irdatlan izületi és csípőfájdalom. Kaptam lámpát, befutottam urnával a kezemben mint tavaly is. Most Miss Crew-al együtt. Leborulás, zokogás percekig a kövön. Magamhoz térés. Jól vagyok, jól vagyok a szervezőknek.
Semmi extra. 👼
6 óráért jöttem, 6ó48p-t mentem. Nem vagyok csalódott. Ez a hullámos pálya nem nekem kedvez. Nekem a hosszú felfelék és a durva lefelék mennek igazán. Nincs mese az Alpokra kell céloznom. Minő szörnyűség...
Azért a 108-at is behúzom egyszer... 😎
| Abszolút: | 19. |
| Férfi: | 15. |
| Táv: | 53,84 km |
| Szint: | 1929 m |
| Bruttó idő: | 6 ó 48 p 39 mp |
| Nettó idő: | 6 ó 43 p 14 mp |
🖤
Megjegyzések
Megjegyzés küldése