Magas Bakony 50 TT
Tavaly, a 6 órásra készülve már futottam ezen a túrán, akkor a harmincas távon. Idén tavasszal a Reguly Antal emléktúra 35-ös távján voltam, amit szintén az Ösvénytaposó Baráti Társaság szervez. Kicsit drágábbak az átlagnál (3300 pénz volt az 50-es előnevezés), viszont cserébe a frissítés és az itiner/emléklap/kitűző is átlagon felüli.
Idén az UBT Hegyestű a célversenyem. Ez volt az első igazán komoly felkészülési futás rá. Ambíciózus tempó tervet raktam össze minden szakaszhoz, ami összesen nettó 6 óra 22 percre jött ki frissítés nélkül.
Két dolgot is le akartam tesztelni. Niki ötlete alapján csak izóból frissíteni majdnem végig, illetve a zsír új Scott Explorair TR20 hátizsákot kipróbálni. A Decathlonos 5L-es tatyó kevés lesz az UBT-re, mert elég sok a kötelező felszerelés. Plusz abba max 2 littyó folyadék fér (1L púp + 2x0,5L csöcs), a Scottba meg 5 is akár (3L púp + 4x0,5L csöcs). Nem akartam túra közben szöszölni az izó keveréssel, és lett volna egy pár liter híja azért, ha végig csak ezzel akarom nyomni.Azért vittem szilárd frissítést is: Decathlonos mandulaszelet, datolyaszelet, zselé szelet és gyümölcspüré. No meg Decathlonos só kapszula és Hammer Anti Fatigue, ami cékla alapú. Andrew Snow esküszik a céklára, Niki gyomra meg nem bírja, úgyhogy gondoltam kipróbálom én is, ha már neki nem kell.
Hatkor lehetett rajtolni, gondoltam hasznos, ha korán indulok, mert igen meleg idő volt várható. Ez még a jórészt erdős útvonalon is brutálisnak ígérkezett, mégiscsak délután egy-kettő felé fogok célba érni. Hatkor a Pikkoló vendéglő parkolója már bizony csordultig volt, úgyhogy kis lamentálás után Bakonybél központjában parkoltam le. Némi sorbanállás után, negyed hétkor sikerült is elindulnom.
Nagyjából öt perces km-ekkel csattogtam végig a falun, majd a Bakony Vadonról ismert Gerence-völgyben irány felfelé. Gerencepusztáig előzgettem serényen a túrázókat, akik okosabbak voltak és már hat előttre a rajtba értek.
Gyors pecsételés után fordultam is a Kőris-hegy felé az első kemény szakaszra. Itt már a mezőn elején voltam. Később a felfelén azért beért pár futó kolléga.
Ez a szakasz a reggeli fényekkel, a nagyjából egyenletesen emelkedő, bükkösben kanyargó úttal az esszenciája számomra a természetben futásnak. No meg persze voltak gombák is 🙊😁.
Közel egy óra mászás után megérkeztünk hárman futók kb együtt a Bakony legmagasabb csúcsára, a Kőris-hegyre. Itt még javában épült az ellenörző pont.
Egyetemistaként gyakran jöttem fel ide bringával, így elég jól ismerem a kilátót és a radarállomást. Most viszont menés volt, úgyhogy egy rövid pecsételős szusszanás után indultam is tovább. A többiek megálltak frissíteni. Én viszont a másik kedvenc részemhez értem: zúzás lefelé. Vinyére.
A technikás vízmosásokban volt néhány necces lépésem, de probléma nélkül sikerült leérni a következő pontra. A reggel fényei továbbra is szolgáltatták az ámulatot. Az utolsó pár km aszfaltján kicsit meg is tudtam pihenni fejben. Mentálisan igen fárasztó négypercesekben száguldani egy köves-avaros-gyökeres keskeny ösvényen lefelé. Előtte héten edzés közben sikerült rálépnem egy kőre sarokkal lefelé. Igen fájdalmas élmény. Szerencsére az Altra Lone Peak 7 terepcipőmben van kavics lemez (mi a helyes magyar kifejezés a rock plate-re?), ami sokat segített abban, hogy ne érezzem túlzottan a kis mocskokat.
Vinyén a büfénél kicsit szusszantam. A tervezett időben voltam, de a többi futó kicsit gyorsabb volt nálam, megelőztek ezen a szakaszon. Mégis kb egyszerre indultunk tovább a Zörög-hegy felé, ami nagyjából a táv és a szint felét jelenti.
Itt csak egy szúróbélyegző volt. Úgyhogy miután az egyik előttem lévőt beértem a köves felfelén, gyors bélyegzés után fordultam is Csesznek irányába. Újra lefelé következett. Párszor megálltam fotózni, így ismét visszaelőzött a mögöttem jövő.
Aztán beütött a balszerencse 😳. Csesznek előtt szinte közvetlenül megálltam könnyíteni magamon. Eddigre vagy három liter izón voltam túl, egy része kikéredzkedett... Ahogy elindultam már az első lépés rosszul sikerült. Éles fájdalom a bokámban. Bicegés. Néhány gondolatban elmorzsolt "miatyánk". Az órámra nézek: kb egy km az ellenörző pont. Jelen pillanatban majdhogynem csak egy lábon ugrálva tudok közlekedni.
Óvatosan elkezdtem sétálni lefelé a 82-es felé. Mire az alagúthoz értem szerencére már legalább a járás nem volt fájdalmas. Az első gondolat hogy buszmegálló és busz Bakonybélbe eddigre el is múlt. Későbbre terveztem nagy pihenőt, de akkor Csesznek lesz az. Úgyis fogytán az izó, eszek valami szilárdat. Üldögélek kicsit, aztán meglátom mennyit javul a lábam a pihentetéstől.
A faluba érve az első kútnál töltöttem vizet a csecsekbe. Le is vizeztem magam, mert eddigre már tombolt a meleg.
Szűk tíz percig bírtam az üldögélést, aztán uccu neki. Vissza a kúthoz, még egy ivás/hűtés, aztán hajrá Porva-Csesznek vasútállomás. Eddig gyakorlatilag terv szerint haladtam, de itt elengedtem a tempót. A lábamra vigyáztam inkább. A bal bokám fájdogált, ha kifelé dőlt a lábszáram és/vagy csavarodott a lábfejem. Innentől turista tempóba kapcsoltam, minden érdekes témánál megálltam fotózni.
No meg lódarázs...
Porvához közeledve előbukkantam az erdőből, egyből Toldinak éreztem magam, ahogy a naptól kiégett domboldalban a falu felé fordult az út.
A kökény is igen érettnek tűnt.
A tűző napon már a porvai kocsmában kapható jéghideg kóla járt az eszemben. Bár ne járt volna. Gyanús volt, hogy a pont a kinti napernyők alatt van. A kocsma meg zárva mert beteg volt a kocsmárosnő. Még Porva-Cseszneken megelőzött két úriember, akik nagyon tanakodtak, hogy igyanak e valamit ott a büféből. Aztán úgy döntöttek, hogy majd Porván. Hát így ott biztos nem.
Az igazi feketeleves még csak ezután jött. Kisebb (kényszerű) változtatás volt az útvonalban, ami a következő helyszínbe torkollott.
Egyből bevillantak a gemenci futásom végén látott képek. No de nem olyan fából faragtak, hogy ez itt és most megkottyanjon. Elrittyentettem egy dél-borsodi jókívánságot, aztán uccu neki futás az első árnyékig. Jól jött, hogy tartalékoltam valamennyit az izóból. Aztán ennek az agyaszalóan tűző napos résznek is vége lett, ahogy felértem a dombtetőre. Az árnyékban kis séta, aztán hamar elértem a Szépalmapusztára vezető aszfaltozott utat.
Reményeim szerint itt tényleg tudok inni valami hideget.
Igazi úri hely, negyed literes volt a kóla: - Főúr! Kettőt kérek...
Luxuskörülmények között elszopogattam a jéghideg bambit, aztán nekiveselkedtem az utolsó szakasznak. Innen már - egy gyors dombra kaptatás után - szinte végig ereszkedett az út. Nem nyomtam, csak lazán csörtettem lefelé valamivel hat percen belüli kilométerekkel.
Bakonybélbe beérve, a felső kanyart levágó Jókai utcán viszont nekiengedtem a lábaim. Fel is kerültem a szegmens ranglistára Straván 😎
Aztán örömteli célbaérkezés, no meg a jól megérdemelt mákos tészta és egy kóla-gyömbér kombó. Ahogy nekiláttam táplálkozni, elkezdett jólesni, izé jól esni...
Nem irigyeltem az utánam beérkezőket: alaposan bőrig áztak.
Elégedetten indultam haza. Bár nem sikerült végig megfutni a távot, de ameddig tudtam nyomni, jól ment. Az izo frissítés is bevált, a hátizsák pedig szuperül muzsikált.
| Táv: | 51,36 km |
| Szintemelkedés: | 1278 m |
| Bruttó idő: | 7 ó 19 p 24 mp |
| Nettó idő: | 5 ó 59 p 36 mp |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése