Bakonyi Barangolás 70
A múlt heti nagyvázsonyi túra azért éreztette hatását még a következő hét közepén is. Valószínűleg a nátha utórengései miatt még csütörtökön is szarul esett a futás. Csak az vígasztalt, hogy az órám szerint viszont jól ment. A pénteki futóklubbos edzésen viszont már jóléreztem magam, könnyen mentek a lábaim. Így bizakodva vártam a szombat reggelt.
Ez a túra volt a főpróba az UBT - Hegyestű előtt. Nem igazán futás szempontból, inkább felszerelés, frissítés finomhangolás vonalon. Valamint annak tesztelése, hogy bizony a felfeléket jórészt sétálni kell és semmi értelme 6 percen belül futni bárhol is. Meg hát azért eddig 65 km volt a max, ez pedig 68 km-nek ígérkezett. Ráadásul közel 2100m szintemelkedéssel. A Hegyestű 115 km és 2100m szint...
Niki szerint egy héttel verseny előtt már nem kéne csúcsterhelni. De ha ekkor van a tuti túra, ekkor kell megfutni ugye... Csökönyös szamár tudok lenni, no. Azért bíztam abban, hogy ismerem magamat és tudom mit bírok és hogy regenerálódom. De a puding próbája az evés, szóval volt bennem egy hangyabokányi kétely.
Sikerült rendben összepakolnom előtte este a teljes felszerelést. Bár nem aludtam túl sokat, reggel kipihentnek éreztem magam. Égtem a vágytól, hogy futhassak a Bakonyban egy laza hetvenest. Karesz belengette, hogy elindul a tizesen, de végül nem jött. Aki 12 órát dolgozik, majd elmegy este még koncertezni a fiával, az aludjon szépen otthon.
Jobb is, hogy csak nyolckor rajtoltam. Így már nem volt embertelen hideg. Azért fejpánt, sál, kesztyű így is kellett. Úgy fél tizenegyig le sem vettem őket. Az útvonal majd minden szakaszát futottam már. A 70-es táv gyakorlatilag a 40-es kör és a 30-as kör egymás után. Tavaly a harmincast toltam végig. De a negyvenes részeit is egyéb túrák keretében már bejártam jórészt.
Sok a rizsa, futni jöttem vagy mi a pikli. Azt hiszem a rendszeres olvasók már tudják, hogy fungofil vagyok (U nem I 😝). Ismeritek a viccet aminek a poénja, hogy: gombaaaaa... ? No nekem pettyes vödör volt a jelem az oviban (és nem konyhamalac, mint ahogy egyeseknek mondani szoktam). Édesanyám jól van nyugi.
A kezdő szakasz a Kerteskői szurdokban amúgy sem volt futható, akkor meg miért ne fotózzak? Na jó 5 km egy óra alatt lehet kicsit túlzás volt, dehát ugye lassan kell kezdeni nemde?
Innen Zircnek vettem az irányt, néhol értelmezhetetlen útvonal vezetéssel: balra erédszeti murvás út, jobbra vadász kocsiút, a kettő között meg a dzsindzsás jelölt ösvény. Hát egy idő után jó volt nekem a kocsiút is. Találtam útközben egy rózsaszín Labellot. Majd ahogy beértem a túrázókat, próbáltam elsózni, de senkinek nem kellett.
Ez a rész Zircig volt az amerre még nem jártam. Mégis ismerős volt a környék: hamisítatlan bakonyi kilátás, gombák, erdő.
A zirci parkerdőben pedig terülj-terülj asztalkám.
Eddig csak az izót szopogattam, de itt megkívántam a ropit és a sajtos tallért a bodzaszörp mellé. Amúgy is nagyobbat terveztem itt szusszanni, úgyhogy kelemesen napozgatva megtöltöttem a bendőm.
Aztán át a kéken Borzavárra. No eddigre sikerült kissé kielégíteni a gombafilségemet. Már nem álltam megminden gombát lefotózni csak néhányat. A faluba határában nagyon szép őszi dekoráció fogadott.
A kocsma környékén az egyik villanyoszlop már Halloweenre készült: boszorkánynak öltözött. Nem sokkal korábban sikerült visszaszolgáltatnom a Labellot is jogos tulajdonosának.
Borzavár után Szépalmának kanyarodott az útvonal. A Magas Bakonyon itt ittam életmentő kólát arany árban a provai kocsma bezártsága okán.
Most csak gyors pecsételés a magányos tölgy alatt. Bezsákolom a jussom: egy almát és uccu tovább a Kőris első becserkészésére.
A Tekeres-kút árokban csak ellenörző kód van. No meg egy szép csigaház az árokban, ami jött aztán velem. Innen indul a csúcstámadás. Kisszépalmapusztán ismét lakoma vár: zsíros kenyér lilahagymával és csalamádéval, nutellás kenyér. Kánaán. Naná, hogy megálltam szusszanni meg tankolni.
Aztán tovább indultam és csak elfogyott az emelkedő.
Közben egy kövecske is velem akart jönni: azt kiabálta, hogy Nikié. Kőris-hegy először. Szép idő van, pecsételés, kilátózás, fotózkodás.
Zúzzunk lefelé a kék barlangon. Hát ez inkább tipegés topogás. Masszívan csúszós a meredek lefelé. Ördög lik.
Ez után a legalján szinte van a leggázabb rész. Persze, hogy sikerül a finisben egy gatyafékeset nyomni.
Jó dzsuvás lettem, fenék tájon van egy kis fájdalom is. Nem wellnesselni jöttél András. Majd holnap ráér nyalogatni a sebeket. Mondjuk a seggemen hogyan fogom nyalogatni, ebbe bele se gondoltam akkor, de mindegy is. 🤣
Szerencsére hamar jön a Barátok útja ellenörzőpont, itt készült rólam tavaly is 'hivatalos fotó', ezt most sem hagyom ki.
Nem sokkal később két csávó két gyönyörű vizslával. Eszembe jut Csóvi. Kicsit elszorul a torkom.
Aztán Bakonybél felső, itt egy kútnál megmosdok. Mégse dzsuvás kézzel dobáljam a számba a Hammer Anti-fatigue-t 5 km-enként, mert az nem illik. Gyakorlatilag itt van vége a negyvenes körnek, igaz ők nem a buszforduló felé jönnek, hanem a célba. Átvált a nyomvonal a harmincas távra, ami tavalyról már ismerős.
A Hideg-völgyben van kóla, iszom is egy pohárkával, aztán újra irány a felfelé.
Nem sokkal előttem megy ki a pontról egy pár, akik azt gondolják majd jól nem előzöm meg őket. Felfelé gyalogolok én is, kb a tempójukban. A lejtőket viszont megfutom, így egy idő után mögém kerülnek. Aztán elhagyok egy öregurat, ránézésre kb nyolcvan éves lehet, kutyával van, fújtat felfelé. Bíztatom. Remélem negyven év múlva én is így tolom majd hegyre fel.
Az emelkedő után nagy meglepetésre lejtő jött Királykapuig. Vaskapu érintésével murvás erdészeti úton csorogtam nyugiban futva lefelé.
Majd Királykaputól a régi kisvasút nyomán nagyjából szintben lehetett futikázni. A Witt Lajos kilátóhely felé kanyarodva beértem egy túratársat.
Együtt sétáltunk fel az erdészeti szintútig. Ott kocogásra váltottam, de mivel szerelvényt igazítani meg eszegetni megálltam a kilátónál, újra beértem a Gerence pihenő felé.
Itt többedmagammal éltünk azzal az egyszerűsítéssel, hogy a Gerence árokban futó ösvény helyett a párhuzamosan futó kényelmesebb erdészeti murvás úton haladtunk. Csak a pihenőnél kellett lemászni a meredeken. Eddigre már azért talp és boka fronton küzdöttem kihívásokkal, nem bántam a stabilabb terepet. Tudtam, még jön egy méretes trópusi gondolatokat csiholó szakasz: a lépcső Odvaskőre fel. Itt újabb lakmározás és szusszanás.
Aztán nincs mese, muszáj tovább indulni. Eddigre már bizony esteledett. Visszakerült a sál, a kesztyű és a fejpánt. Aztán a lépcső. A tövében egy hölgy turisztikai statisztikát készített. Kedvesen megjegyezte, hogy 260 lépcsőfok van. Így ismeretlenül a távolból adnék egy tanácsot: Ne tessék mondani! nem egészen 60 km futás/gyaloglás és 1600 m szintemelkedés után pont nem érdekel mennyi. Fel kell rajta menni és kész. Így hát felmentem. Kb egyszuszra. A nap már erősen lemenőben volt. Gyönyörű látvány.
A maradék szintet is lehetett még élvezni a naplemente mellett. Lehetett, de azért vot már mellette "pain cave" is. Ekkorra már túl voltam tíz óra menésen. A test bizony élénken emlékeztet, hogy lejárt a bérleted aznapra fizikai aktivitás témában. Egyszerűen nem vettem róla tudomást. A gyaloglás nagyon egyszerű móka: egyik láb a másik elé és kész. Azért az aszfaltos szerpentint levágtam inkább. Úgy számoltam, hogy 200 méter felfelé a meredeken időben és energiában is kevesebb mint 7-800 méter az enyén emelkedő aszfalton. Egy dologgal nem számoltam: a meredeken van egy letörés, ahol derék magasságba kéne fellépni egy kidőlt, korhadt fára. Szerencsémre pont jön szembe egy túrázó. Látja hogy ne mboldogulok, nyújtja a kezét és felsegít. Ezer hála és köszönet kedves ismeretlen sporttárs! Aztán végre feltűntek a radarállomás kerítésén pislákoló fények.
Ellenörzőpont. Itt beértem a srácot akivel tavaly is találkoztam egy túrán és most nem sokkal előttem vágott neki a Gerence pihenőből a Kőrisnek. Ő már elindul mire előhalászom a fejlámpámat. Én sem időzök sokáig. Lefelé a szerpentint választom aztán az útvonal lekanyarodik a kéken Bakonybél felé. Elég darabos a mozgásom, a csípőm már ezt a hét perces kocogást sem kívánja. Megállok egy fánál, megtámaszkodom és nyújtok. Hat perces futás van... hmmm ezt jó tudni. Fél perc nyújtás már egy km-en megtérül. Beérem az előttem lévő srácot. Egyszer ő kavar el, aztán én. Egy ideig fut velem a technikás ösvényen és beszélgetünk. Majd elenged: félti a bokáját. Az utolsó felfelén ismét beér, így a Pikkoló vendéglő parkolójához már együtt teszünk kitérőt. Beérés után egyikünk sem akarna viszsasétálni többszáz métert a cuccáért 😂. Még egy kis séta extra motyóval és beérünk. Babgulyás, kenyér, nutellás kenyér, tea. All inclusive ellátás.
Leülök és kicsit magamhoz térek, majd elmegyek fel/átöltözni, mert fázom. Aztán rájövök hogy a zuhanyzóban esélytelen a mutatvány: képtelen vagyok állva féllábon felvenni a melegítő nadrágot. Vissza ki a székre és hajrá. Elfáradtam. Nem zúztam széjjel magam, de azért kimerítő igénybevétel volt. Sok tanulsággal, amit az UBT-n reményeim szerint kamatoztatni tudok majd.
Felkészül: UBT - Hegyestű 🤩
| Táv: | 67,93 km |
| Szint: | 2060 m |
| Bruttó idő: | 11 ó 12 p 26 mp |
| Nettó idő: | 8 ó 57 p 34 mp |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése