Gyors alvás és összepakolás után a másnap reggel ismét Zermattban talált. A hétvége leghosszabb távjának rajtjánál: 49 km 3600m szintemelkedés. Akkor még nem tudtam, hogy az UBT-vel vetekedő kihívásban veszek majd részt. Sejtettem hogy a szint és a magaslat embert próbáló lesz, de ne szaladjunk előre.
Hűvös volt a rajtban. Hiába van világos, amíg a nap nem süt át a gerincek felett, igen hűs a klíma. Egész napos móka volt kilátásban, így meleg ruha is figyelt a hátizsákban. Az első szakasz a Vertinight céljához - Sunneggára - vitt fel, csak nem a meredeken, hanem a hosszabb, szerpentines útvonalon. A stratégiám az volt, hogy felfelé séta van mindenhol, lefelé meg csapatás.
Persze hiába az utolsó blokkban rajtoltam, így is sokan előztek meg, de nem zavart. Gyönyörködtem a tájban és élveztem az elő-előbukkanó napsugarak melegét.
Volt miben gyönyörködni a hegyoldalban is. Hol mohás fák, hol pőre szikla, hol virágok.
Hamarosan verőfényben is megcsodálhattam a Sunneggara vezető mászást.
Majd jött egy kis jutalom lefelé a 3100m magasan fekvő Gornergrat támadása előtt.
Nem volt egy blitzkrieg: 6,5 km-en kellett legyőzni 1090m szintkülönbséget.
Egy ponton eltűnt a növényzet és már csak sziklák között kanyarogtunk felfelé, a háttérben havas hegycsúcsokkal és gleccserekkel.
2 óra és 20 perc felfelé kaptatás után végre felértem. Magassági PB, öröm, boldogság. No meg Toblerone.
Az állomáson megpihentem. Feltöltöttem magam kólával, sós pereccel, sajttal, energiaszelettel. Aztán jöhetett a hasonlóan epikus lefelé: 6,2 km 3134 méterről 2240 méterre egy óra alatt. Itt a lefeléken sem lehet annyira száguldozni: köves-vízmosásos és nagyon meredek sok helyen.
Azért itt előztem sokat. Jó mentális és fizikális állapotban voltam, közel féltávnál. Nem volt más célom, mint végigmenni és egyre biztosabbnak tűnt, hogy ez sikerülni is fog.
Jött egy kisebb, két km-es emelkedő, majd újra egy hosszú lefelé végre futhatóbb terepviszonyokkal.
A következő állomás előtt még egy függgőhidas folyó átkelés fűszerezte meg a napot.
Újabb tankolás, majd ráfordultam a Schwarzseehez vezető emelkedőre: 670 m szintemelkedés három és fél kilométeren.
Bizony eddigre sokat kivett belőlem a magaslat. Mintha üresben pörögtem volna. Fáradtam, de alig haladtam. Úgy az emelkedő felénél lement a biztosíték. Felnézve láttam a tekergő emberkígyót és a több száz méternyi szintemelkedést, ami még vár rám.
Megálltam és néhány kétségbeesett könycsepp elmorzsolása után (igen, sírtam egy kicsit) betoltam a vésztartalék kólát és energiaszeleteket. Ez vitt fel a tetőre. Rákkenroll!
Fent örültem a következő lefelének és azzal bíztattam magam, hogy a nehezén már túlvagyok. Már csak úgy 600m szint volt hátra a 3600-ból. A táj gyönyörű, az időjárás kellemes. Minden rendben.
Aztán kissé fáradt aggyal lefelé benéztem egy letérést a széles murvás útról. Úgy kiáltottak utánam. Na ekkor bekapcsoltam a tracket az órán, mert mostmár eléggé széthúzódott a mezőny, így nem volt sok ember látótávolságban, aki után menni lehet.
Lassan elhagytam a Matterhornt mint elém táruló látványt és egy hegyi folyócskán való átkelés után elértem az utolsó nagy emelkedő alját.
Itt kezdtem megcsömörleni a csodás alpesi látványtól. Egyre inkább arra koncentráltam, hogy egyik láb a másik elé. Azért még egy-egy virág vagy vízesés ámulatra tudott késztetni.
Erősen benne jártunk már a délutánban. Le is lassultam, így elkezdtem kihűlni. De most időben észbe kaptam, nem úgy mint az UBT-n. Az emelkedő közepén ráparancsoltam magamra, hogy dzsekit, sapkát és kesztyűt fel. Az átmelegedéstől új erőre is kaptam, az addigi sétatempóm kocogásra váltott. Ahogy felértem a tetőre eljött a nirvána.
Innen a célig legalább 10 embert előztem meg. Az utolsó ellenőrzőponton végre volt sajt. Már egy órája erre vágytam! Innen még következett egy rövidke mászás, aztán pedig ereszkedés a völgybe.
Eddigre teljes volt a tájcsömöröm. Megteltem az Alpokkal. Már csak a cél lebegett a szemem előtt, és ha felfedeztem valakit előttem a távolban akkor az előzésre gondoltam. Különös szürreális lebegésben léteztem. Része voltam a tájnak mint a kövek és a szél. Gondolataim pedig a cél kötötte le mégis teljesen.
Közben mégsem éreztem fárdtságot se mentálisan, se fizikailag. Az utolsó két órát ebben az állapotban töltöttem. Mintha végtelen energiám lett volna.
Mire beértem Zermattba, már nem sütött be a nap a völgybe. Még az utolsó kilométeren is sikerült előznöm. Elégedettten trappoltam be a célba és vettem át az érmemet.
Ez jó mulatság, férfi munka volt.
| Táv: | 50,9 km |
| Szint: | 3358 m |
| Bruttó idő: | 11 ó 50 p 02 mp |
| Nettó idő: | 9 ó 11 p 43 mp |
| Abszolút: | 791/890 |
| Férfi: | 622/696 |
| M40: | 164/179 |
Képek
Strava
Megjegyzések
Megjegyzés küldése